Szervál

     A szervál a ragadozók rendjébe, azon belül a macskafélék családjába tartozó faj. A szervál Afrika viszonylag gyakori faja. Főként a szavannákon fordul elő, a melaninos példányok azonban inkább csak a hegyvidékeken találhatók meg. A folyóvizekhez közeli magas fűvel benőtt területek lakója, a félsivatagos és száraz sztyeppes síkságokon nem él meg, ahogyan az esőerdőkben sem.

Tudományos neve: Leptailurus serval. Több alfaját is számon tartják:

• Leptailurus serval serval

• Leptailurus serval beirae

• Leptailurus serval brachyura

• Leptailurus serval constantina

• Leptailurus serval hamiltoni

• Leptailurus serval hindeio

• Leptailurus serval ingridi

• Leptailurus serval kempi

• Leptailurus serval kivuensis

• Leptailurus serval liposticta

• Leptailurus serval lonnbergi

• Leptailurus serval mababiensis

• Leptailurus serval robertsi

• Leptailurus serval togoensis

Hossza elérheti akár a 67–100cm, amelyhez mintegy 24-45 centiméteres farok tartozik. Tömege 9 és 18 kg között mozog. Marmagassága körülbelül 54-62 cm. Karcsú állat, hosszú nyakkal, lábakkal és aránylag rövid farokkal. Nagy, ovális fülei egymáshoz közel helyezkednek el. Szőrzetének mintázata változatos, általában homokszínű alapon fekete pettyekből áll, hasonlóképp, mint ahogy a gepárd szőrzeténél is látható. A melónózis a szerváloknál is megfigyelhető (ahogyan a fekete párducoknál is), de fogságban előfordultak már fehér alapon ezüstszürke pettyekkel díszített bundájú példányok is.

    Tud fára mászni (ez egy minden macskafajtánál jól megfigyelhető tulajdonsága) és úszni is (mint a legtöbb vadon élő/nagytestű macska), de ezen képességeit ritkán használja. Kitűnő látása mellett, kivételesen jó hallása is nagyban segíti a vadászat során. A nőstények vadászterülete nagyjából 2–9km²m-es, a hímeké ennek duplája és rendszerint kettő vagy több nőstényével átfedésben van. Többnyire éjszaka vadászik. Zsákmányai főleg rágcsálok (amelyeket időnként a föld alól ás elő), nyulak, szirti borzok, kisebb antilopok, halak és madarak (ez utóbbiak elejtéséhez képes akár 3 méter magasra is felugrani).

    Előfordul, hogy a felnőtt hímek napközben közösen töltik az idejüket. A hímek viselkedésében időnként rituális agresszió figyelhető meg. Ekkor a két szemben ülő állat közül az egyik a felemelt mancsát a másik mellkasához érinti, amelyet az megharap. Ebből a mozdulatsorból valódi harc is kibontakozhat, de ez ritkán fordul elő.

    Az alomban általában két-három, ritkábban pedig öt vagy csak egyetlen (kölyöknek is nevezett) utód található. A kölykök 66-77 napos vemhesség után születnek meg, és védett helyen, például egy elhagyott földimalac-üregben nőnek fel. Amennyiben ilyen nem áll rendelkezésre, akkor az anyaállat (amely egyedül neveli a kölyköket) egy bokrot választ ki a számukra. A szervál időnként a leopárd áldozatává válik, de legfőbb ellenségei az emberek, akik előszeretettel vadásznak rá a bundájáért. Nyugat- és Kelet-Afrikában még gyakran előfordul, de a dél-afrikai Fokföldön már kihalt, és a Szaharától északra is a kihalás fenyegeti. Az élettartamuk fogságban elérheti a 15-20 évet.

    Habár nem háziállat néhol (főként az USA-ban) mégis házi kedvencként tartják. Ismeretes hogy a vadállatok, ahogyan a szervál is, csak szakértő felügyelet mellett tarthatók házi körülmények között. Emiatt több országban is speciális engedély szükséges a tartásukhoz. A beszámolók szerint gazdájukkal szoros és gyengéd kapcsolatot alakítanak ki, emellett intelligensebbek és aktívabbak a házi macskáknál. Dorombolásuk mélyebb és hangosabb a macskákénál, nyávogásuk madárcsiripelésre hasonlít. A hímek keresztezhetők a házi macskával. A hibrideket szavanna macskának nevezik. Emellett pároztathatók legközelebbi rokonaikkal, a karakálokkal is. Ezen kísérletek eredményeit hím szervál esetén szervikáloknak, nőstény szervál esetén pedig karaváloknak nevezik.

    A szerengeti macska, amelynek kitenyésztésénél a fő szempont a vadállatszerű külső volt, több szempontból is hasonlít a szerválra, de kizárólag házi macskák keresztezésével alakították ki. Mint állatkerti állat is kedvelt a szervál. Magyarországon a Budapest Állatkertben és a Veszprémi Állatkertben látható, mindkét helyen egy-egy tenyészpár él.

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!

Karakál macska

     A karakál, más néven sivatagi hiúz egy közepes termetű, Afrikában és Délnyugat-Ázsiában élő macskaféle. Bár nem közeli rokona a hiúzoknak, hegyes, pamacsban végződő füle és viszonylag rövid farka nagyon hasonlóvá teszi hozzájuk. A DNS-vizsgálatok alapján megállapították, hogy legközelebbi rokona a szervál. Dél-Afrikától az Arab félszigeteken át egészen Közép-Ázsiáig megtalálható.

Alfajai a következők:

• Caracal caracal caracal

• Caracal caracal algira

• Caracal caracal damarensis

• Caracal caracal limpopoensis

• Caracal caracal lucani

• Caracal caracal michaelis

• Caracal caracal nubicus

• Caracal caracal poecilictis

• Caracal caracal schmitzi

    

Teste vörösesbarna-homokszínű, foltok nélkül (a kölykök még foltosak). A füle fekete, álla, torka és hasa fehér. Felső ajkát nagy, fekete folt tarkítja, és orra szélétől a szeméig is fekete sáv húzódik. Rövid szőre szorosan testére simul. Fülén a szőrpamacs dúsabb és hosszabb, mint a hiúzokén. Igen karcsú, a lába meglehetősen hosszú. Marmagassága kb. fél méter, átlagos testhossza 60-90 centiméter, farka nagyon rövid (20-30 centiméter). Testtömege 13-19 kilogramm.             

    Magyar neve (sivatagi hiúz) némileg félrevezető, ugyanis a kimondottan sivatagos területeket kerüli. A legszívesebben olyan félsivatagokban, szavannákon, bozótosokban, felföldi területeken tartózkodik, ahol a fialáshoz is megfelelő rejtekhelyet (sziklaüreget vagy dús aljnövényzetet) talál. Rendszerint egyedül jár, bár megfigyeltek már kisebb csoportokat is. Territoriális; területének határát vizeletével jelöli ki.

    Többnyire éjszaka aktív, de időnként nappal is vadászik. Gyorsan fut. Ideje nagy részét a talajszinten tölti, bár kiválóan mászik és ugrik (akár 3 m magasra is). Elsősorban rágcsálókkal, madarakkal és kisebb antilopokkal táplálkozik, de gyakran elkapja az alacsonyan repülő madarakat is. A baromfiudvarba beszabadulva nagy károkat okozhat. Zsákmányát olykor a leopárdokhoz hasonlóan fákon rejti el, hogy később fogyaszthassa el a maradékot. A nappalt árnyékban, gyakran földimalacok elhagyott üregében tölti.

    A karakál egész évben párzóképes. A nőstény 69-78 napos vemhesség után 1-6 kölyköt hoz a világra. A kölykök 10 nap után nyitják ki szemüket. 10-25 hétig szopnak, és nagyjából egy évig korukig maradnak anyjukkal. Az ivarérettséget 12-16 hónaposan éri el.

    Az ázsiai alfajok a CITES I. függelékében szerepelnek (a háziszárnyasokat féltő gazdák irtják őket), míg a faj maga a II.-ban kapott helyet. Az észak-afrikai alfaj állománya számottevően ritkult az utóbbi időben. A csökkenő példányszám ellenére nagy elterjedési területe garantálni látszik a faj jövőjét. Könnyen szelídíthető, ezért (főleg régebben)Iránban és Indiában vadászatra idomították. Kedvelt állatkerti faj; Magyarországon a Győri Állatkertben és a Miskolci Állatkertben látható. Fogságban akár 17 évig is elélhet.

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!