Néhány gondolat az állattartásról

 „Azt hiszem, nem azért szeretjük az állatokat, mert nagyobb szeretetet kapunk tőlük, ez legföljebb tovább táplálja érzelmeinket. Nem is csak gyöngébb iránti szánalomból: egyébként is az ember ma hogy merhetne szánalomról beszélni, ha széttekint a világ vérző térképén? Háláról még kevésbé, noha az állatoki felbecsülhetetlen szolgálatokat tettek az embernek a történelem során. Gondolom ne is keresgéljünk tovább a sok számba vehető, racionálisok között, mert ezek alatt, nagyobb mélységben működik az érvényes válasz: az állat – s a növény – az utolsó kapocs, mely az embert a természethez fűzi. Az eleven világhoz, melybe kérve-kéretlenül beleszületett, s amely a keze nyomán lassan felismerhetetlenné torzul. Az állat szeretete: jelképes tiszteletünk az élet iránt” – vallotta Déry Tibor állatokról szóló egyik írásában (Szótlan barátaink, Natura, 1971)

Konrad Lorenz Nobel-díjas kutató az állattartás lehetséges buktatóira is felhívja a figyelmet. A Salamon király gyűrűje c. könyvében (Gondolat, 1976) így kezdi az Állatok, károk, bosszúságok c. fejezetet: „Hogy miért mesélek mindjárt az elején az állatokkal való együttélés árnyoldalairól? Mert annak mértéke, hogy ki mennyire kész elviselni ezeket a nehézségeket, ki mekkora áldozatra hajlandó, egyúttal mértéke annak is, hogy mennyire szereti az állatokat.” Persze nem mindegyik állat szeretőifjú fogja oly fékezhetetlen kíváncsisággal belevetni magát az állattartásba, mint Lorenz. Bizonyára szülei sem lennének olyan türelmesek és megértőek, mint az altenbergi diák szülei voltak, amikor a csemetéjük házi állatkertjének lakóitól elszenvedett károkat felfedezték. Sok állatfajt – például az ifjú Lorenz majmát – ma már nem is gondozhatná a lakásban.

-Miért ne tarthatnék majmot odahaza?- verhetné fel erre bármelyik ifjú olvasom. Ma már veszélyeztetett vadon élő állatfajokat szigorú törvények védik. Lorenz ifjúkorában még nem volt nemzetközi állatvédelmi megállapodás a majmok, ritka vadmacskafélék, trópusi madárritkaságok és hüllők fogságában való tartásáról. Azóta Magyarország is csatlakozott a ritka díszállatok kereskedelmét tiltó washingtoni egyezményhez, s így most már csak állatkertek szerezhetik be – egyre korlátozottabban – ezeket a kipusztulástól megmenti kívánt állatfajokat. A fogságban való tartás tilalma, illetve engedélyhez kötöttsége vonatkozik az 1982-benm hozott új természetvédelmi törvényünkben felsorolt valamennyi védett állatfajra, így az emlősök közül a korábban odahaza is gyakran tartott sünre, mókusra, pelékre, az azelőtt kalitkában gondozott erdei énekes madarakra (szinte valamennyi hazai madárra) a kétéltűek mindegyik hazai képviselőjére, (tehát a gőtékre, békákra egyaránt), ugyancsak az összes nálunk előforduló hüllőre) vagyis valamennyi kígyó és gyíkfajra, valamint a mocsári teknősre). A halak közül védett az apró termeténél fogva szobai akváriumba is alkalmas lápi póc, valamennyi csíkfajunk, a fehér foltú küllő és a selymes durbincs. Ezeket a védett fajokat természetesen állatkereskedéseink sem árusíthatják.

-Hát akkor mi az, amit tarthatunk, amit mi figyelhetünk meg odahaza?-kérdezheti az olvasó

No, azért az állatkedvelők szenvedélye számára még sok érdekes, szeretetre méltó, sok lebilincselő megfigyelést nyújtó állat kedvenc marad, amelyeket nemzedékek hosszú sora óta fogságban is sikerrel tenyésztenek, vagy külön állattenyésztő telepeken szaporítva, onnan juttatnak el az állatkereskedőkhöz. Állományukat többnyire régóta már csakis az ember gondos tenyésztő munkáját tartja fenn. Persze egy lelkes ifjú természetbarát számára már az a sok különös megjelenésű és érdekes életmódot folytató, nem védett kis vízi szervezet (búvárpók, hidrák, tegzesek, víziskorpiók, tócsarák, stb..) is temérdek megfigyelni valót szolgáltat, amelyet például a haleledel gyűjtés közben a hálóba kerítve, kis befőttes üvegekbe helyezve tanulmányozhat otthon.

A legtöbb kisgyermek figyelmét megragadják az állatkereskedések kirakatának élő „játékszerei”. Az állatok megfelelő, rendszeres gondozására azonban csak bizonyos életkoron túl alkalmasak a gyerekek. (1.táblázat)

Szóljunk végül a nekünk kiszolgáltatott „szótlan barátként” vállalt felelősség kérdéséről. Aki érző, eleven állatot vesz magához, annak kötelessége azt a fogva tartás legmegfelelőbb feltételei közt életben tartani, nevelni, rendszeresen gondozni. Ha valami ezt megakadályozná, az állatot és a felszerelést ajándékozza oda ( ha tudja, adja el) olyan állatbarátnak, aki annak további gondozását örömmel vállalja. Ha azonban olyan értelmes, gazdájához ragaszkodó állatról van szó, mint amilyen a családi falkához tartozó kutya, ezt a megoldást is csak szükség esetén válasszuk.

Az, hogy ki milyen állatot szerez magának, több körülménytől is függhet. Így többek közt attól is, hogy ki mennyi fáradozást hajlandó naponta állat kedvencére szánni, vagy a lármás szobatárshoz kinek milyen jók vagy rosszak az idegei; ki meddig van távol az otthonától és így tovább. A sikeres állattartáshoz nem elég a puszta lelkesedésünk, az állat szerető szívünk, ha a kedvenc gondozásához szükséges alapismeretek már előre nem sajátítjuk el, hogy ezzel a kedvünket szegő bosszúságot, szomorú kudarcokat eleve elkerüljük. Ma már valamennyi állat tartó kedvtelés kinőtt a tudományos ismeretre fittyet hányó dilettánság korszakából.

Kívánok valamennyiüknek igaz szívből jó egészséget és szótlan barátaink szerezte megannyi szép élményt!

Állatkedvelők kézikönyve Lányi György

Fossza

„Éés végünk Jönnek a fosszák hogy szegény makit húsától megfosszák!

	Rendszertani besorolása:
Osztály:	Állatok (Animalia)
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata)
Osztály:	Emlősök (Mammalia)
Rend:	Ragadozók (Carnivora)
Család:	Madagaszkári cibetmacskafélék (Eupleridae)
Neme:	Cryptoprocta (Bennett, 1833)
Faj:	C. ferox

Tudományos neve:

Cryptoprocta ferox
(Bennett, 1833)

Elterjedése: 

Madagaszkáron honos, a tengerpart szintjétől a 2000 méteres magasságig.

 Megjelenése:

Madagaszkár legnagyobb ragadozó állata; testtömege 7–12 kilogramm. Külsőleg hasonlít a macskákhoz, afféle átmenet a macskák és cibetmacskák között. Különösen szembeötlővé válik ez a macskaszerűség, ha a Fosszát a vele egyező színezetű, megnyúlt alakú, alacsony tairával (Eira Barbara) vetjük össze. A hasonlóság miatt a rendszertani helye is hosszú ideig vitás volt. Eleinte általánosan a macskafélékhez sorolták, majd Carlsson A. vizsgálatai alapján a cibetmacskákhoz tették át. Végül a molekuláris biológia és a géntérképek megjelenése után elkülönített Eupleridae családban találta meg a helyét.

Arckifejezése határozottan macskaszerű; megnyúlt, alacsony lábakon nyugvó törzse, tojásdad füle és csupasz talpa viszont inkább a cibetmacskákra hajaz. A fossza 1,5 méteres hosszából csaknem 70 centiméter a farok. Roppant alacsony termetű állat; lábai alig 15 cm-k. Bundája rövid, de tömött, kissé durva, fején és lábán a szőröket mintha lenyírta volna valaki. Színe vörhenyes, fölül sötétebb árnyalattal, itt az egyes szőrszálak barnával és halvány sárgával gyűrűzöttek. Fülén a szőr kívül-belül világosabb, bajusza részben fekete, részben fehér, szivárványhártyája szürkészöldes sárgának látszik, és a házi macskáéra emlékeztet.

Életmódja:

A párzási időszak kivételével magányosan él. Minden egyednek saját territóriuma van, melyet illatmirigyeik váladékával jelölnek, és amelynek nagysága a prédaállatok elterjedésétől függ. Látásuk, hallásuk és szaglásuk egyaránt kiváló. Éjszaka vadászik: a földön és a fákon is könnyedén mozog. Megeszi a félmajmokat, a madarakat, a kisemlősöket, hüllőket, kétéltűeket és a rovarokat is.

Nincs természetes ellensége, csak az ember jelent rá veszélyt.

Szaporodása:

Szeptember – október a párzás időszaka. Ez idő alatt a fogékony nőstények kiválasztanak egy fát maguknak, ahová körülbelül egy héten át hívják a hímeket. Az összegyűlt hímek egymással agresszíven viselkednek. A nőstény több hímmel is párosodik, a földön vagy a fa egy vízszintes ágán.

A nőstény 90 napos vemhesség után általában 2–4, körülbelül 10 dekás utódot hoz a világra. Az újszülöttek vakok és magatehetetlenek, szemük csak a tizenötödik nap után nyílik ki. A kölykök 15–20 hónapos korukban hagyják el anyjukat; felnőtt méretüket 4 éves korukra érik el. Fogságban akár 20 évig is élhet.

Védettsége:

A faj sebezhető státuszú a Természetvédelmi Világszövetség listáján; mára csak mintegy 2500 példánya élhet vadon. Veszélybe kerülésének oka, hogy háziállatokat is zsákmányol, ezért vadásznak rá. Emellett az élőhelyek ember általi pusztítása, mellyel a fossza élettere is feldarabolódik, illetve fogyatkozik. Madagaszkár csúcsragadozójaként fontos szerepük van sok faj létszámának szabályozásában.

Állatkertekben is ritkán fordul elő. Magyarországon a Szegedi Vadasparkban található egy példánya.

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!

Manul

 Nem rég akadtam rá erre a cicára:) Előtte még sosem hallottam róla:) Gondoltam veletek olvasókkal is megosztom ezt a kis édes vadon élő cicust. 😊

A pusztai macska, vagy manul, egy Ázsia belsejében őshonos macskaféle. Az állatot felfedezője, Peter Simon Pallas után Pallas-macskának is nevezik.

    A pusztai macska főleg Közép-Ázsia pusztáin él, Mongólia, Kína, Afganisztán, és a Tibeti-fennsík környékén, de nem ritka, hogy 5000 méteres magasságban, füves legelőkön is megfordulnak. Az alig csapadékos, száraz kontinentális pusztát kedvelik a leginkább, a sivatagos, alföldi területeket azonban nem szereti.

    Megjelenését tekintve a házi macskákhoz hasonlítható, hozzávetőleg akkora, mint a házi kedvencként tartott macskák, ám hosszú szőre miatt sokkal nagyobbnak hat. Ezt leszámítva több olyan jellegzetessége van a külsejével kapcsolatban, ami megkülönbözteti a többi macskafélétől. A legérdekesebb, legfeltűnőbb ezek közül a kör alakú pupillája. Bundája miatt megtévesztő lehet, de a pusztai macska igen izmos, karcsú állat. Rövid lábai ellenére akár egy 5 méteres szurdokot is képes átugrani.

    A manulok a párzási időszakot leszámítva általában magányosan élnek, kemény tél esetén viszont csapatokba verődve próbálják átvészelni az időjárást. Kisebb emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel táplálkozik, egyes esetekben még mérges kígyókat is levadászik, melyek mérgétől sűrű szőrzete védi meg.

    Régebben a pusztai macskákat a bundájuk miatt nagy számban vadászták még azelőtt, hogy bevezették volna a faj hivatalos védelmét. Elterjedésük ugyan széles, de csak foltokban fordul elő állományukat az élőhelyek pusztulása, a zsákmányállatok fogyása és a vadászat jelentősen csökkenti. Ugyan a kihalás közvetlen veszélye nem fenyegeti, azért nagyon gyakorinak sem számít. Magyarországon két állatkertben is tartják, a Szegedi Vadasparkban, illetve a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Forrás: Zoo Zoo

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!

A jaguár és a gepárd

 

Jaguár

A jaguár (Panthera onca) az Új Világ legnagyobb macskaféléje és egyetlen tagja a Panthera nemzetségnek (üvöltő macska), mely az amerikai kontinensen él. A jaguár a harmadik legnagyobb nagymacskaféle.

    A jaguárt csak az oroszlán (P. leo) és a tigris (P. tigris) előzi meg. Bár nem a legnagyobb macskaféle, neki van a legerősebb állkapcsa a feje méretéhez képest, ezt a tényt jó észben tartani, amikor azt tervezzük, hogy fogságba ejtjük és lefogjuk ezt az állatot.

    A hím jaguár testsúlya 90-120 kg között van, a nőstényeké pedig 60-90 kg között, testméretüket tekintve nagy különbségek lehetnek közöttük. A jaguár a trópusi élőhelyek széles skáláján élhet, hegyvidéki erdőkben és nedves szavannákon, trópusi esőerdőkben és lombhullató erdőkben. A számontartott legnagyobb jaguárok a szavannákon élnek, még az erdős területen élő társaik általában kisebb méretűek.

    A jaguár a legnagyobb macska a nyugati féltekén. A jaguárok izmos testű macskák, viszonylag rövid, tömör végtagokkal és széles mellkassal. A jaguár Dél-Amerika esőerdeiben él. Mexikó déli részén, Brazíliában, Argentínában, Costa Ricában, Paraguayban, Panamában, El Salvadorban, Uruguayban, Guatemalában, Peruban, Kolumbiában, Bolíviában, Venezuelában, Surinameban és Francia Guineában is élnek jaguárok. Élőhelyük az északi Texas, Új-Mexikó, Arizona vidékeitől a déli Kaliforniáig terjed, de populációik délebbre húzódtak. Helyüket ezeken a területeken átvették a pumák.

Élőhelye

    A jaguárok leginkább a sűrű, nedves és nyirkos alföldi esőerdőket kedvelik. Kerülik a  füves síkságokat és az időszakosan száraz erdőket.

Külső megjelenése

A jaguár a legnagyobb macskaféle. A leopárddal összehasonlítva a jaguár általában sokkal szélesebb és zömökebb, széles, nagy fejjel, sokkal rövidebb lábakkal és farokkal ( vizuális hasonlattal élve a jaguár olyan, mint egy szteroiddal kezelt leopárd). A jaguár bundájának alapszíne barnássárga, mint sok ázsiai leopárdé, fehéres foltokkal a nyakán és a hasán. Fején és nyakán kis, elszigetelt foltok vannak, sötét színű nyitott karika, nagy rozetta formában, a karikában egy-négy sötét folt van. Érdekes, hogy a leopárd és a jaguár rozettái majdnem egyformák, csak a jaguár esetében a rozetta belsejében van folt, a leopárdnál pedig nincs. A jaguár hátának közepe mentén egy sor fekete folt képez folytonos vonalat. Egy indián mítosz szerint a jaguárnak azért foltos a bundája, mert sáros mancsával összemázolta magát.

Táplálkozása

    Étkezési szokásai nem teljesen ismertek. Mexikóban pekarikra vadászik, sok mexikói szerint minden pekari csorda eltart egy jaguárt, mely a csordából elcsellengőkkel táplálkozik. A jaguárok ezen kívül szarvasmarhára és nagy, talaj közelben előforduló madarakra is vadásznak. A jaguárok híresek arról, hogy olyan pusztítást végeznek a szarvasmarhák és lovak között, hogy a mexikói farmokon „tigrisvadászt" tartanak, aki megöli, vagy legalábbis elkergeti őket. A jaguárok szeretik a teknősbékák tojásait is, tavaszi éjszakákon kijárnak a tengerpartra, kiássák és megeszik a homok alá rejtett tojásokat.

Szaporodása és utódai

    A jaguároknál nincs meghatározott párzási időszak, ez létrejöhet az év bármely szakában. Egy sor üvöltő „hívás" és vizelettel továbbított illatminta, mindkét nem részéről segíti a szerelmes hímet, hogy megtalálja a fogékony nőstényt. Párzás után a hím és a nőstény elválnak, a szülői feladatok a nőstényre várnak. Átlagosan 1-4 kölyök születik egy alomban, vakon, 1-1,20 kg súllyal, 95-105 napos vemhesség után. A kölykök hat hónapos korukig az odúban maradnak, ahol születtek. Bundájuk gyapjas, a felnőttekéhez hasonló mintázattal, bár a felnőttek bundájának alapszíne visszafogottabb. A kölyköket 3 hónapos korukban választják el, ettől fogva elkísérik anyjukat a vadászatokra, egészen két éves korukig, amikor elmennek, hogy saját területet foglaljanak maguknak.

Védettségi helyzete

    Dél-Amerikában nagy az erdőirtás mértéke és az erdei élőhelyek töredezettsége elszigeteli a jaguárpopulációkat, így ezek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve az emberek részéről. Az emberek versenyeznek a jaguárokkal a prédáért. A jaguárokat gyakran lelövik, az őket védő törvények ellenére. Mivel a jaguár pusztítja a szarvasmarhát, a tenyésztők irtják őket, mint kártékony fajt. A jaguárfaj emberrel szembeni sebezhetőségét bizonyítja eltűnése az 1900-as évek közepétől az USA dél-nyugati részéről és Mexikó északi részéről. Kereskedelmi célú vadászata és befogása prémjéért drasztikusan csökken az 1970-es évektől, amikor az állati prém-ellenes kampányok és a CITES-ellenőrzések fokozatosan leállították a nemzetközi piacokat.

    CITES az IUCN 1-es függelékében: mérsékelten veszélyeztetett. A jaguár nemzeti szinten is teljesen védett a legtöbb tartományban, vadászata tilos Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Francia-Guyanában, Hondurasban, Nicaraguában, Panamában, Paraguayban, Surinameban, az Egyesült Államokban, Uruguayban és Venezuelában, valamint vadászati korlátozások vannak érvényben Brazíliában, Costa Ricában, Guatemalában, Mexikóban és Peruban. A faj előfordul védett területeken is. Élettartama: 20-22 év. Az emberevők: a jaguárok hírhedtek arról, hogy emberevők. Mégis, számos történet szól arról, hogy az embert mérföldeken át kíséri egy magányos jaguár, ez azt sugallja, hogy az állat inkább kikíséri területéről az embert, nem pedig vadássza, zsákmányként. Amazóniai indiánok elbeszélése szerint a jaguárok néha kijönnek az erdőből, hogy a falusi gyerekekkel játszanak. Sok ősi amerikai kultúrában tisztelik a jaguárokat. A maják szerint a jaguár, az alvilág istene, segítette a Napot éjjel a föld alatt utazni, biztosítva új felkelését minden reggel.

forrás: Háziállat.hu

Gepárd

A gepárd Afrika 5 legnagyobb nagymacskája közé tartozik, egy lenyűgöző macskafaj. Ez az állat egyike a legnagyobb macskáknak és nagyon jól tűri, ha az emberek betolakodnak a környezetébe és megfigyelik őt.  A gepárdot a többi foltos nagymacskától hajlékony teste, kis feje és nagyon hosszú lába különbözteti meg. Ezek a tulajdonságai és erős tüdeje következtében a gepárd kiválóan jó sprintelni.

Életmód

    A hím és nőstény gepárd életmódja teljesen különböző. Kölykeiről a nőstény 20 hónapos korukig gondoskodik, egyébként magányosan él. A többi gepárddal nem agresszív, támadás helyett inkább enged. Nem védi revírjét sem, amely más nőstényekével átfedheti egymást.
A hím ezzel szemben ritkán él egyedül. Két-három fős, kizárólag hímek alkotta csoportban él és vadászik. A csoport állhat egy alomban született testvérekből, akik egész életükre együtt maradnak. 
    Minden hímcsapat féltve őrzi territóriumát, aminek határait vizelettel jelöli. Ha más hímek behatolnak egy ilyen csoport területére, a csoport megküzd velük, ekőzben néha meg is ölnek egy-egy betolakodót.
A nőstény is bocsát ki szagokat, hogy párzási készségét mutassa. Miután a hím érzékeli a szagot, a pár meghatározott hangokat hallatva kezd kommunikálni egymással.

Afrika, egyik legnagyobb macskája

    Tudományos neve Acinonyx jubatus, mely a görög akaina- tüske és onyx- karom szavakból ered. Ez a név az állat lábára utal, melyen a karmok hüvely nélküliek. A jubatus a latinból származik, fejdíszt, sörényt jelent, mely nyakszirti fejdíszére, hosszú szőrére utal.

A kutatók szerint a jégkorszak során, 10.000 évvel ezelőtt majdnem a teljes gepárd-állomány kipusztult, és a ma élő 12.000 gepárd mind egyetlen nősténytől származik, éppen ezért genetikailag sérülékenyek. A gepárdok 10%-a fogságban él, a törvénytelen vadászatok következtében a természetben ma már csak a Szahara déli részein lelhetőek fel.

Külső megjelenés

Rövid távon a leggyorsabb állat az egész világon, és egyben a legelegánsabb macskafaj. Gyönyörű, pöttyös bundája van, magas, karcsú, farka hosszú. Teste rendkívül karcsú, hosszú és vékony lábai pedig magasan a föld fölött tartják. Mellkasa mély, csípője keskeny. A hát kissé homorú, a hátsó fertály alacsonyabb a vállaknál. Feje kerekített, orra rövid. Viszonylag kicsi és kerek fülei vannak, melyek távol állnak egymástól. Szemfogai kicsik.Szőrzete rövid, kivéve az arcát határoló szőrzetet, és sörényét. Mellét és hasát puha szőrzet borítja. Sárgásbarna színű, kis fekete pöttyökkel, hasa fehér, farka fekete fehér gyűrűs, füle hátsó része, szája és orra fekete, jellegzetessége a könnycsepp alakú folt az orra mentén. A fiataloknak hosszú, selymes bundájuk van (fekete, halvány pöttyökkel). Ez a macska gyorsaságra lett teremtve, a különleges mancsokkal és félig visszahúzható karmokkal kitűnően kapaszkodik, hosszú, nehéz farka pedig kormányként működik és az állat egyensúlyát szolgálja. Ez a sebesség viszont gyorsan kimeríti őt, maximális sebességét, a 115 km/h-t csak 300 méteren át tudja fenntartani.

Szaporodás

    A gepárdoknak nincs megszabott párzási idejük. Bármely évszakban születhetnek kölykeik. Párzás után a hím elhagyja a nőstényt, aki egyedül neveli fel kicsinyeit.
A kölykök rejtett helyen jönnek a világra. Az első tizenegy napon vakok és gyámoltalanok. Amikor kinyílik a szemük, anyjuk néhány naponként új rejtekhelyre viszi őket. Később a kölykök már maguk követik őt.
    A kölyköket körülbelül három hónapos korukban választja el az anyjuk, akit ezután minden vadászatra követnek, vagy megossza velük a zsákmányt. 13-20 hónapos korukban elhagyják anyjukat, de még néhány hónapig együtt maradnak.Először a nőstények szélednek szét - mindegyikük új helyen keres magának vadászterületet. A hímek együtt maradnak, de ők is elhagyják szülőhelyüket. A fiatal gepárdok 2-3 évesen válnak ivaréretté.

Gondoltad volna?

• A gepárdot az ember már időszámításunk előtt 3000-ben is idomította vadászatra.
• Régebben Angliában kutyaversenyeken a gepárdokat agarakkal versenyeztették.
• A gepárd álló helyzetből körülbelül 3 másodperc alatt képes felgyorsulni legnagyobb sebességére.

Fontosabb jellemzői

• Testméretek
• Testhossz: fej-törzs 130-150 cm, farok 60-80 cm
• Testtömeg: 30-60 kg

Szaporodás

• Ivarérettség: 2-3 éves korban
• Párzási időszak: egész évben
• Vemhességi idő: 90-95 nap
• Alomnagyság: legfeljebb 5, általában 2-4

Életmód

• Viselkedés: a nőstények magányosan, a hímek kisebb csapatokban élnek
• Táplálék: különböző gazellafajok, de nyulak, rágcsálók és néha zebrák is
• Élettartam: vadon körülbelül 12 év, fogságban hosszabb

Rokon fajok A gepárd veszélyeztetett alfaja, az Acinonyx jubatus venaticus, Ázsiában él.

Előfordulás Túlnyomó részben Dél- és Kelet-Afrikában, Közép-Keleten és Délkelet-Ázsiában.

Táplálék és vadászat

    A gepárd patásokra - például kis antilopokra és gazellákra -, nyulakra, fiatal varacskos disznókra és madarakra vadászik. A legtöbb nagymacska lesben áll, úgy várja az előtt elvonuló zsákmányt, amit azután hirtelen ugrással leteper. A gepárdnak msá vadásztechnikája van: amikor zsákmányt akar szerezni magának, először lopva megközelíti a nyájat. Azután a megfelelő pillanatban előbújik. Ettől a nyáj megriad és szerteszét szalad, a gepárd pedig kiszemel egy, a csapattól leszakadt állatot és üldözőbe veszi. Mivel jó vágtázó, általában még a magánál nagyobb állatokat is egy percen belül el tudja kapni. Ha ennél hosszabb ideig kell üldöznie zsákmányát, rendszerint feladja a küzdelmet.
A gepárd főként nappal vadászik, amikor más ragadozók alszanak. Ezt a törékeny felépítésű macskafélét ugyanis a többi ragadozó könnyen megijeszti vagy elüldözi. A gepárdot még a keselyűk is el tudják űzni.

Vadászterület

    Mint a legtöbb macska, az áldozat torkát veszi célba, melyet karmaivall szorít le. A kimerült préda oxigén hiányában hamar elpusztul. Nagyon nagy területetek ural, akár 80 km²- t is. Otthona mérete a terep típusának és az eledelhez való jutásnak függvényében változik. A Serengeti síkságon például a gepárdok vándorló vadakkal táplálkoznak, ezért területük 800 km² is elérheti.

A királygepárd

    Paul de Bruyn, Afrikai nagymacska-szakértő megjegyezte, hogy 1927-ben R I Pocock a londoni állattani társaság kutatója azt hitte, hogy egy új fajt pillantott meg Zimbabwe területén. Ennél a típusnál a háton lévő pöttyök csíkokká olvadtak össze. 1926- ban ezt a típust Al Cooper hadnagy Acinonyx rex- nek nevezte el, Pocock azonban felfedezte, hogy nem egy külön fajról van szó, hanem az eredeti faj egy változatáról. Egyedi mintája miatt az A. rex, közismert nevén a királygepárd lett.

Fogságban való tenyésztése

    1981- ben született meg fogságban az első királygepárd a De Wildt Cheetah Centre- ben a Dél-afrikai Köztársaság észak-nyugati tartományában. Ezt a központot 1971- ben alapították, és azóta közel 500 gepárd kölyök született. Ez nagyon nagy fejlődést jelent azokhoz az időkhöz viszonyítva, mikor gepárd populáció Dél-Afrikában kevesebb volt, mint 700. Mesterséges megtermékenyítéssel is próbálkoznak, hogy a fajt megmentsék a kipusztulástól!

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!

Az oroszlán

    Az oroszlán (Panthera leo) a macskafélék (Felidae) családjába tartozó emlős. A tigris után ez a legnagyobb termetű és legelterjedtebb "nagymacska". Gyakran külön fajnak tekintik a kihalt európai barlangi oroszlánt (Panthera spelaea faj vagy Panthera leo spelaea alfaj), mely az utolsó jégkorszakban együtt élt az emberrel, valamint a szintén kihalt amerikai oroszlánt (Panthera leo atrox vagy Panthera atrox),amely közeli rokonságban állt az európai barlangi oroszlánnal. (Nem összekeverendő a „hegyi oroszlánnak” is nevezett amerikai pumával.)

    Az oroszlán visszatérő jelkép volt a királyi és lovagi címerpajzsokon, főként Nagy-Britanniában, ahol a brit emberek szimbóluma lett. Az oroszlánok a kínai művészetben is sűrűn megjelennek, annak ellenére, hogy soha nem éltek Kínában. Nincs még egy olyan állat, melynek több figyelmet szenteltek volna a művészetben és az irodalomban. Az oroszlán már a kőkori barlangrajzokon is látható, és 130-szor fordul elő a Bibliában.

Előfordulás

    Az oroszlánok Fekete-Afrika legnagyobb részén megtalálhatók. Főleg a fás területeken fordulnak elő, de megtalálhatók a félsivatagos és bozótos helyeken is. Korábban az európaiak mértéktelen vadászata miatt Afrika oroszlánállománya megcsappant, és egyes

alfajok, mint a fokföldi oroszlán, ki is haltak. Ma a legtöbb oroszlán Közép-Afrika és Dél-Afrika országaiban él (Botswana, Angola, Mozambik, Zambia, Kongói Demokratikus Köztársaság). Ennél kisebb a kelet-afrikai és a kevéssé ismert nyugat-afrikai oroszlánpopuláció. A nyugat-afrikai oroszlán (Panthera leo senegalensis alfaj) példányszáma 30 000-100 000 közé tehető.

    A hajdani észak-afrikai oroszlánok a berber oroszlán (Panthera leo leo) alfajhoz tartoztak. Valaha Marokkótól Egyiptomig sűrűn előfordultak. A legnagyobb testméretű oroszlán-alfaj volt, és a hímek sokkal terjedelmesebb sörénnyel rendelkeztek más fajtáknál. Az ókori Róma uralkodók berber oroszlánokat használtak a kegyetlen cirkuszi viadalokhoz, például tigrisek ellen, ahol rendszerint a tigrisek maradtak alul. A források szerint a római nemesek, például Sulla, Pompeius és Julius Caesar egyszerre akár 400 oroszlánt is halomra ölettek a gladiátorokkal. Az utolsó vadon élő berber oroszlánt 1922-ben, Marokkóban lőtték le a túlzott vadászat miatt. Ma már csak állatkertekben él néhány tucatnyi példányuk, többé-kevésbé keveredve a többi alfajjal. 2005 augusztusában egy tudóscsoport nekilátott, hogy visszatelepítse az oroszlánokat Észak-Afrika vadvidékére.

    A történelmi időkben Eurázsiában is éltek oroszlánok, a Balkántól (Héraklész egyik első hőstette is ehhez kapcsolódik) Kis-Ázsián és a Közel-Keleten át egész Indiáig. Ezek az ázsiai oroszlán (Panthera leo persica) alfajhoz tartoztak. Nagy méretük és nappali életmódjuk könnyebben elejthetővé tette őket a vadászok számára, mint a tigriseket vagy a leopárdokat. Utolsó európai élőhelyük Görögország volt, ahonnan az 1. században tűntek el. Ázsiában a 20. század elejére haltak ki. Az utolsó vadon élő ázsiai oroszlánok ma csupán az Északnyugat-India területén levő Gir-erdőben fordulnak elő. A körülbelül 300 oroszlán mindössze 1412 km² területen él a Gudzsarát állambeli menedékhelyen.

    Állatkertekben a leggyakoribb nagymacska, azonban tiszta vérben csak az ázsiai oroszlánt és a fehér oroszlánt tenyésztik. Magyarországon szinte minden állatkertben megtalálható: Budapesten, Nyíregyházán, Debrecenben, Veszprémben, Pécsett, Szegeden, Győrött, Jászberényben, Kecskeméten, Abonyban és Gyöngyösön is látható. A Nyíregyházi Állatparkban fehér oroszlánt is bemutatnak.

Alfajok

    Az oroszlán alfajai közötti fő megkülönböztető jel a méret, a sörény és az élőhely. Az alábbiakban felsorolt formák közül néhányat a taxonómusok nem külön alfajként kezelnek. A genetikai hasonlóság azt mutatja, hogy minden napjainkban élő oroszlán egy kb. 55 000 évvel ezelőtt élt őstől származik, ezért egyesek minden afrikai oroszlánt egyetlen alfajnak tekintenek.

• Kelet-kongói oroszlán – Panthera leo azandica

• Katanga oroszlán vagy angolai oroszlán – Panthera leo bleyenberghi

• Hollister oroszlánja – Panthera leo hollisteri

• Dél-afrikai oroszlán – Panthera leo krugeri – Csak a Krüger Nemzeti Parkban és a Kalahari Gemsbok Nemzeti Parkban maradt fenn.

• Berber oroszlán – Panthera leo leo – Vadon kihalt.

• Maszáj oroszlán – Panthera leo massaicus

• Fokföldi oroszlán – Panthera leo melanochaita – 1860-ban kihalt.

• Kelet-afrikai oroszlán vagy núbiai oroszlán – Panthera leo nubica

• Ázsiai oroszlán – Panthera leo persica – Jelenleg mindössze 2-300 vad példánya él.

• Abesszin oroszlán – Panthera leo roosevelti

• Szenegáli oroszlán vagy nyugat-afrikai oroszlán – Panthera leo senegalensis

• Szomáli oroszlán – Panthera leo somaliensis

• Kalahári oroszlán – Panthera leo verneyi

• Barlangi oroszlán – Panthera leo spelaea – kihalt.

• Amerikai oroszlán – Panthera leo atrox – kihalt.

• Marozi – Panthera leo maclatus – kihalófélben vagy kihalt?

Megjelenés

    A kifejlett hímoroszlán könnyen felismerhető a sörényéről, a marmagassága kb. 90–120 cm, a súlya pedig 150–250 kg. A nőstények jóval kisebbek, a felnőtt egyedek marmagassága kb. 80–110 cm, a súlyuk 120–185 kg körüli. A legnagyobb vadon élt oroszlán 313 kg tömegű volt. A vadon élő oroszlánok körülbelül 15-20 évig élnek, míg fogságban elérhetik a 25 éves kort is.

Színváltozatok, mutációk

Fehér oroszlán

    Habár ritkaságszámba megy, és ezért nem is hallhatunk róla túl gyakran, fehér oroszlánok is léteznek Timbavatiban, Dél-Afrikában. A fehér oroszlánokban található recesszív gén felelős szokatlan színükért (ahogy a fehér tigriseknél is sok, az állatkertekben és állatbemutatókon szereplő fehér tigrist tenyésztettek ki ezzel a génnel). A fehér oroszlán azonban jelentős hátránnyal küzd, amikor vadászni indul: fehér színe ugyanis felfedi rejtekhelyét. A fehér oroszlán kihalóban lévő színváltozat, szaporodásuk ritkaságszámba megy, és mindössze kétszáz él belőlük a világon. Állatkertekben is ritka, fogságban mindössze 500 egyed él belőle. Magyarországon egyetlen helyen látható, a Nyíregyházi Állatparkba nemrég érkezett egy fehér nőstény oroszlán.

Fekete oroszlán

    Érdekesség, hogy míg a többi macskafélénél igen gyakori a melanisztikus, fekete színvariáció megléte (például leopárd, jaguár, szervál), addig a oroszlánnál csak megerősítés nélküli jelentések szólnak fekete változatról. Már észleltek a vadonban fekete nőstényoroszlánt.

Sörény 

    Noha már számos elmélet keringett róla, senki nem tudta pontosan, mire is szolgál a hím oroszlán sörénye, egészen addig, amíg a kutatók kitaláltak egy zseniális kísérletet.

A sörény méretét a tesztoszteron nevű hormon szabályozza. A hím oroszlánok sörénye körülbelül egy éves korukban kezd növekedni és négy éves korukra eléri teljes méretét.

Az oroszlán sörénye bármilyen alakot ölthet: lehet sötét színű, egy lábnyi hosszú, alázuhanó fürtös, avagy ritka, rövid és világos prém, nyakát és fejét borítja. Az oroszlánok sörénye egyedről egyedre változik és a klíma vagy az egyéb tényezők, jelentősen befolyásolja annak tulajdonságait.

    Egyes oroszlánok annyira sörényesek, hogy a hosszú, sötét szőrzet nem csupán fejüket és nyakukat takarja, hanem homlokukat, vállukat és hasukat is. Van amelyiknek még a könyökét is bojtos szőrzet fedi.

Három kiemelkedő elmélet létezik arról, hogy milyen célt szolgál az oroszlán sörénye:

• A rivális hímekkel folytatott harcban, a sűrű szőrzet védi az oroszlán fejét és nyakának környékét.

• A nagy sörény hatalmasabbnak tünteti fel az oroszlánt, ezáltal könnyebben elijeszti riválisait.

• A nőstény oroszlánok vonzónak találják a nagy sörényt, így a lenyűgöző dísszel rendelkező hímeknek több párosodási lehetőségük van.

    West és Packer (2000) kutatást indítottak ezen elméletek bizonyítására. Először is, arra a következtetésre jutottak, hogy küzdelem közben, a hím oroszlánok nem támadták meg gyakrabban egymás fejét és nyakát, mint bármely más testrészét, és nem is okoztak súlyosabb sebeket ezeken a területeken. Annak ellenére, hogy más macskafélék is folytatnak halálos harcokat, hímieknek még sincs sörényük. Viszont igen valószínűtlennek tűnik, hogy a sörény kizárólag azt a célt szolgálja, hogy védelmet nyújtson harc közben.

    Következő lépésként a kutatók a sörény ama jelentőségére összpontosítottak, miszerint a hímek küzdelmében és a nőstények vonzásában játszik fontos szerepet. Élethű oroszlán bábukat készítettek, ellentétes sörényekkel - a rövidet a hosszúval szemben, valamint a sötétet a világossal szemben -, és megfigyelték, hogyan reagálnak rájuk az oroszlánok. Mivel gyakran a hiénák üvöltését követve találnak zsákmányra, majd elüldözik őket a tetem közeléből, a kutatók hiéna hangokat hallattak, hogy az oroszlánokat a bábjaikhoz csalogassák. Megállapították, hogy a hím oroszlánok inkább a világos színű és a rövid sörényű bábukhoz közeledtek, míg a nőstények nem törődtek a sörények hosszával, de határozott szín preferenciájuk volt, tehát előszeretettel közelítettek a fekete sörényű bábuk irányába.

Miért vonzódnak a nőstény oroszlánok a sötét sörényű hímekhez?   

    A nőstény oroszlánok többnyire a sötét sörényes hímekkel párosodnak, függetlenül a szőrkorona hosszától. Ez valószínűleg azért van így, mert a sötétebb sörénnyel rendelkező hímek nem csupán idősebbek és jobb bőrben vannak, de általában magasabb a tesztoszteron szintjük és ezáltal nagyobb hajlandóságot mutatnak az agresszióra.

    Az, hogy a nőstény oroszlánok érett, egészséges, agresszív társat választanak, jelentős előnyökkel jár. Ha más oroszlánok kitoloncolják a hímeket és a falkát előtérbe helyezik, a sötét sörényű egyedek megölik az összes oroszlánkölyköt, csakhogy a nőstényt tűzbe hozzák. A fekete-sörényes hímek hosszabb ideig képesek fenntartani falkájukat, így kevésbé valószínű, hogy kölykeik sérülést szenvedjenek. Ugyanakkor, ha ők maguk megsebesülnek, nagyobb eséllyel élik túl sérüléseiket. Ezen túlmenően, egy erős hím nagyobb zsákmányokat képes ejteni, mint például zsiráfot vagy bölényt, természetesen ott, ahol ezen állatok rendelkezésükre állnak, így jó lakomát biztosítanak a falkának.

    A sötét-sörényes hímek által élvezett előnyök arra is magyarázattal szolgálnak, hogy a hím oroszlánok miért közelednek jobban a világos, rövid sörényű hímekhez. Ezeket valószínűleg könnyebb legyőzni a harcban, mert többnyire fiatalok, sérülékenyebbek vagy hormonális alapon kevésbé hajlamosak az agresszióra; ugyanakkor nagyobb zsákmány részesedésben van részük, mint a világosabb sörényű társaiknak, ami arra utal, hogy általában jobban táplálkoznak és nagyobb a valószínűsége annak is, hogy győzedelmeskednek a harcban.

    Másrészt a domináns hímek megfizetik a vastag, hosszú, sötét sörényük árát. Jobban szenvednek a hőségtől, ennek következtében nem tudnak annyit enni az év melegebb hónapjaiban, mivel a táplálék bevitele növeli testük hőmérsékletét; ugyanakkor a magasabb testhőmérséklet hajlamosabbá teszi őket a deformálódott ivarsejtek termelődésére. A melegebb éghajlaton élő hímek többnyire világosabb, rövidebb sörényt növesztenek, ezek segítenek a hő elviselésében. Mint ilyen, a sörény színe és hossza a szaporodási siker és a kényelem közötti kompromisszumot jelképezheti.

    Az oroszlánok sörénye rendkívül fontos szerepet játszik a fajfenntartásban. A nőstények vonzására és a rivális hímek elijesztésére szolgál, amellett, hogy fontos hőtartó szerepe is van.

Sörénytelen hím oroszlán

A meleg élőhelyeken, például Tsavoban a legtöbb hímoroszlánnak nincs sörénye.

Életmód

    Az oroszlánok húsevő ragadozók, melyek különálló családokban, azaz falkában élnek. A család nagyobb részben nőstényekből, kölykeikből, és egy vagy több, egymással rokoni kapcsolatban álló hímből áll, melyek a felnőtt nőstényekkel párosodnak. Rendszerint az egy falkába tartozó összes nőstény rokonságban áll egymással (nagyanyák, nagynénik, anyák, nővérek). A hímek és a nőstények is védik a falkát a betolakodóktól. A hímek általában nem tűrik meg a kívülálló hímeket, ahogy a nőstények sem a kívülálló nőstényeket. A hímeket kizárja a falka, vagy saját maguk hagyják el azt, amikor elérik az ivarérett kort. Amikor új hím veszi át a falka vezetését, gyakran megöl az előző alomból minden kölyköt, és azok anyjai ezután mintegy két héttel újra ivarzanak.

    Az újszülött vagy fiatal oroszlánokat kölyköknek hívják. A nőstények egyszerre 1-5 kölyöknek adnak életet a három hónapig tartó vemhességet követően. A kölykök 18 hónapon keresztül is szophatnak, de normális esetben 8 hét után leválasztja őket az anyjuk. Sok kölyök éhen hal, másokat más nagyragadozók támadnak meg, és a falkát átvevő hímek is sok kölyköt megölnek.

    Mint minden nagymacska, az oroszlán is csúcsragadozó, ám a többi macskafélétől eltérően csapatban vadászik: a zebrák, kafferbivalyok, zsiráfok és vízilovak, vagy akár a fiatal elefántok sokkal nagyobbak és veszélyesebbek annál, hogy az oroszlán egyedül szembeszálljon velük. Leginkább a nőstények vadásznak, bebizonyosodott azonban, hogy a hímek is gyakran aktívan kiveszik a részüket a vadászatból. A vadászó oroszlán nyakra harap, és így kitöri az áldozat nyakát vagy súlyos vérveszteséget okoz. Az egyik oroszlán leköti a nagy zsákmányállat figyelmét, míg a többiek a halálos támadás lehetőségére várnak. Előfordul, hogy nem a zsákmányállat nyakát harapják át, hanem megfojtják azt úgy, hogy befogják az orrát. Általában az első harapás a hímet illeti meg, aki a zsákmányt gyakran a falka tagjaitól is agresszívan védi.

    A legtöbb zsákmányállat nyugodt marad, ha bizonyos távolságon kívül látja az oroszlánokat. Az oroszlánok, akárcsak a hiénakutyák, elsősorban az életképtelen egyedeket szűrik ki a szüntelen üldözéssel. Természetes ellenségeik az olyan ragadozók, mint a krokodilok, hiénák, hiénakutyák és különösen más oroszlánok. Néhány zsákmányállat (zebrák, vízilovak, zsiráfok, kafferbivalyok, elefántok) rúgása, illetve taposása megbéníthatja vagy azonnal meg is ölheti őket.

    Az oroszlán nem vonakodik a dögök fogyasztásától sem. Gyakran elkergeti a kisebb zsákmányejtő ragadozókat vagy azok kisebb csapatait, hogy elvegye prédájukat. Az oroszlánokat is elkergethetik a zsákmánytól az olyan ragadozók, mint a hiénák és a hiénakutyák, ha többen vannak. A többi macskaféléhez hasonlóan nagyszerűen látnak a sötétben, így éjszaka is hatékonyan tudnak vadászni. Naponta több mint 20 órát alszanak.

Emberevő oroszlánok

    Míg az éhes oroszlán valószínűleg csak a közelébe kerülő embereket támadja meg, addig néhány (főként hím) oroszlán kiváltképp emberi prédára vadászik. A legközismertebb a tsavói és a mfuwei emberevők esete. Mindkét alkalommal azok a vadászok, akik elpusztították az oroszlánokat, könyvet írtak a történetről és arról, hogy mennyire megrémültek. A néphagyományban az emberevő oroszlánokat néha démonoknak tekintették. A mfuwei és tsavói esetek is rendelkeznek néhány jellegzetességgel: az oroszlánok mindkét esetben a normálisnál nagyobbak voltak, nem volt sörényük és valószínűleg fogproblémáik lehettek. Néhányan úgy gondolták, hogy besorolatlan oroszlánfajjal van dolguk, vagy betegek lehettek és nem egykönnyen tudtak zsákmányt ejteni.                                                                                                                                                                                                                               Fogságban élő oroszlánok esetében is jegyeztek már fel emberre támadó egyedeket, leginkább azért, mert az állatokat olyan cirkuszi mutatványokban szerepeltették, amelyekben az erejükre és veszélyességükre nem voltak tekintettel.

Az oroszlán és más nagymacskák keresztezése

    Az oroszlánok közismerten párosíthatók közeli rokonaikkal. Ezek a nagymacskahibridek szinte kizárólag csak fogságban jönnek létre. Az egyedüli ismert természetes hibrid az oroszlán és a leopárd kereszteződéséből létrejött marozi.

    A tigrisekkel (leggyakrabban a szibériai alfajjal) létrehozható két új hibridet oroszgrisnek és tigroszlánnak nevezik – a hibrid nevét a két faj nevéből állítják elő úgy, hogy a hím állat fajnevének eleje kerüljön előre, a nőstény fajnevének vége hátulra.

    A liger (lion+tiger) a hím oroszlán és a nőstény tigris párosításából ered. Mivel az oroszlán nagyságát befolyásoló gén öröklődik és a nőstény oroszlán növekedésgátló génje nincs jelen, a könnyen kiejthető angol szóval gyakorta „ligernek” nevezett hibridek nagyobbak lesznek szüleiknél. Úgy tartják, hogy a ligerek egész életükben folyamatosan nőnek, egészen addig, amíg csontjaik már nem tudják megtartani akár a fél tonnát is elérő súlyukat. A ligerek mindkét szülő tulajdonságaiból örökölnek néhányat, és valamennyien imádják a vizet, amit a tigris szeret, az oroszlán pedig nem, viszont homokszínűek, akár az oroszlán. A hím ligerek meddők, ám a nőstény ligerek gyakran termékenyek.

    A tigon (tiger+lion) a nőstény oroszlán és a hím tigris keresztezése. Mivel a hím tigris nem adja tovább a nagyságot örökítő gént, és a nőstény oroszlán nagyságot befolyásoló örökítő génje kerül az utódba, a tigonok gyakran eléggé kicsik: csupán 150 kilogrammosok (350 font), így körülbelül 20%-kal kisebbek az oroszlánoknál. Megjelenésük leginkább „házi macskaszerű”, bár a fülük kerek. A hím tigonokhoz hasonlóan a hím tigroszlánok is meddők, egyszerre pöttyösek és csíkosak, a szemük pedig sárga.

    A nőstény liger és a nőstény tigon szaporodásra képes, és utódokat nemzhetnek, ha fajtiszta oroszlánnal vagy fajtiszta tigrissel párosítják őket. Az oroszlán bizonyítottan keresztezhető a jaguárral is; az amerikai állatkertekben meglehetősen népszerűek a különféle nagymacskák hibridjei.

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!

Szervál

     A szervál a ragadozók rendjébe, azon belül a macskafélék családjába tartozó faj. A szervál Afrika viszonylag gyakori faja. Főként a szavannákon fordul elő, a melaninos példányok azonban inkább csak a hegyvidékeken találhatók meg. A folyóvizekhez közeli magas fűvel benőtt területek lakója, a félsivatagos és száraz sztyeppes síkságokon nem él meg, ahogyan az esőerdőkben sem.

Tudományos neve: Leptailurus serval. Több alfaját is számon tartják:

• Leptailurus serval serval

• Leptailurus serval beirae

• Leptailurus serval brachyura

• Leptailurus serval constantina

• Leptailurus serval hamiltoni

• Leptailurus serval hindeio

• Leptailurus serval ingridi

• Leptailurus serval kempi

• Leptailurus serval kivuensis

• Leptailurus serval liposticta

• Leptailurus serval lonnbergi

• Leptailurus serval mababiensis

• Leptailurus serval robertsi

• Leptailurus serval togoensis

Hossza elérheti akár a 67–100cm, amelyhez mintegy 24-45 centiméteres farok tartozik. Tömege 9 és 18 kg között mozog. Marmagassága körülbelül 54-62 cm. Karcsú állat, hosszú nyakkal, lábakkal és aránylag rövid farokkal. Nagy, ovális fülei egymáshoz közel helyezkednek el. Szőrzetének mintázata változatos, általában homokszínű alapon fekete pettyekből áll, hasonlóképp, mint ahogy a gepárd szőrzeténél is látható. A melónózis a szerváloknál is megfigyelhető (ahogyan a fekete párducoknál is), de fogságban előfordultak már fehér alapon ezüstszürke pettyekkel díszített bundájú példányok is.

    Tud fára mászni (ez egy minden macskafajtánál jól megfigyelhető tulajdonsága) és úszni is (mint a legtöbb vadon élő/nagytestű macska), de ezen képességeit ritkán használja. Kitűnő látása mellett, kivételesen jó hallása is nagyban segíti a vadászat során. A nőstények vadászterülete nagyjából 2–9km²m-es, a hímeké ennek duplája és rendszerint kettő vagy több nőstényével átfedésben van. Többnyire éjszaka vadászik. Zsákmányai főleg rágcsálok (amelyeket időnként a föld alól ás elő), nyulak, szirti borzok, kisebb antilopok, halak és madarak (ez utóbbiak elejtéséhez képes akár 3 méter magasra is felugrani).

    Előfordul, hogy a felnőtt hímek napközben közösen töltik az idejüket. A hímek viselkedésében időnként rituális agresszió figyelhető meg. Ekkor a két szemben ülő állat közül az egyik a felemelt mancsát a másik mellkasához érinti, amelyet az megharap. Ebből a mozdulatsorból valódi harc is kibontakozhat, de ez ritkán fordul elő.

    Az alomban általában két-három, ritkábban pedig öt vagy csak egyetlen (kölyöknek is nevezett) utód található. A kölykök 66-77 napos vemhesség után születnek meg, és védett helyen, például egy elhagyott földimalac-üregben nőnek fel. Amennyiben ilyen nem áll rendelkezésre, akkor az anyaállat (amely egyedül neveli a kölyköket) egy bokrot választ ki a számukra. A szervál időnként a leopárd áldozatává válik, de legfőbb ellenségei az emberek, akik előszeretettel vadásznak rá a bundájáért. Nyugat- és Kelet-Afrikában még gyakran előfordul, de a dél-afrikai Fokföldön már kihalt, és a Szaharától északra is a kihalás fenyegeti. Az élettartamuk fogságban elérheti a 15-20 évet.

    Habár nem háziállat néhol (főként az USA-ban) mégis házi kedvencként tartják. Ismeretes hogy a vadállatok, ahogyan a szervál is, csak szakértő felügyelet mellett tarthatók házi körülmények között. Emiatt több országban is speciális engedély szükséges a tartásukhoz. A beszámolók szerint gazdájukkal szoros és gyengéd kapcsolatot alakítanak ki, emellett intelligensebbek és aktívabbak a házi macskáknál. Dorombolásuk mélyebb és hangosabb a macskákénál, nyávogásuk madárcsiripelésre hasonlít. A hímek keresztezhetők a házi macskával. A hibrideket szavanna macskának nevezik. Emellett pároztathatók legközelebbi rokonaikkal, a karakálokkal is. Ezen kísérletek eredményeit hím szervál esetén szervikáloknak, nőstény szervál esetén pedig karaváloknak nevezik.

    A szerengeti macska, amelynek kitenyésztésénél a fő szempont a vadállatszerű külső volt, több szempontból is hasonlít a szerválra, de kizárólag házi macskák keresztezésével alakították ki. Mint állatkerti állat is kedvelt a szervál. Magyarországon a Budapest Állatkertben és a Veszprémi Állatkertben látható, mindkét helyen egy-egy tenyészpár él.

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!

Karakál macska

     A karakál, más néven sivatagi hiúz egy közepes termetű, Afrikában és Délnyugat-Ázsiában élő macskaféle. Bár nem közeli rokona a hiúzoknak, hegyes, pamacsban végződő füle és viszonylag rövid farka nagyon hasonlóvá teszi hozzájuk. A DNS-vizsgálatok alapján megállapították, hogy legközelebbi rokona a szervál. Dél-Afrikától az Arab félszigeteken át egészen Közép-Ázsiáig megtalálható.

Alfajai a következők:

• Caracal caracal caracal

• Caracal caracal algira

• Caracal caracal damarensis

• Caracal caracal limpopoensis

• Caracal caracal lucani

• Caracal caracal michaelis

• Caracal caracal nubicus

• Caracal caracal poecilictis

• Caracal caracal schmitzi

    

Teste vörösesbarna-homokszínű, foltok nélkül (a kölykök még foltosak). A füle fekete, álla, torka és hasa fehér. Felső ajkát nagy, fekete folt tarkítja, és orra szélétől a szeméig is fekete sáv húzódik. Rövid szőre szorosan testére simul. Fülén a szőrpamacs dúsabb és hosszabb, mint a hiúzokén. Igen karcsú, a lába meglehetősen hosszú. Marmagassága kb. fél méter, átlagos testhossza 60-90 centiméter, farka nagyon rövid (20-30 centiméter). Testtömege 13-19 kilogramm.             

    Magyar neve (sivatagi hiúz) némileg félrevezető, ugyanis a kimondottan sivatagos területeket kerüli. A legszívesebben olyan félsivatagokban, szavannákon, bozótosokban, felföldi területeken tartózkodik, ahol a fialáshoz is megfelelő rejtekhelyet (sziklaüreget vagy dús aljnövényzetet) talál. Rendszerint egyedül jár, bár megfigyeltek már kisebb csoportokat is. Territoriális; területének határát vizeletével jelöli ki.

    Többnyire éjszaka aktív, de időnként nappal is vadászik. Gyorsan fut. Ideje nagy részét a talajszinten tölti, bár kiválóan mászik és ugrik (akár 3 m magasra is). Elsősorban rágcsálókkal, madarakkal és kisebb antilopokkal táplálkozik, de gyakran elkapja az alacsonyan repülő madarakat is. A baromfiudvarba beszabadulva nagy károkat okozhat. Zsákmányát olykor a leopárdokhoz hasonlóan fákon rejti el, hogy később fogyaszthassa el a maradékot. A nappalt árnyékban, gyakran földimalacok elhagyott üregében tölti.

    A karakál egész évben párzóképes. A nőstény 69-78 napos vemhesség után 1-6 kölyköt hoz a világra. A kölykök 10 nap után nyitják ki szemüket. 10-25 hétig szopnak, és nagyjából egy évig korukig maradnak anyjukkal. Az ivarérettséget 12-16 hónaposan éri el.

    Az ázsiai alfajok a CITES I. függelékében szerepelnek (a háziszárnyasokat féltő gazdák irtják őket), míg a faj maga a II.-ban kapott helyet. Az észak-afrikai alfaj állománya számottevően ritkult az utóbbi időben. A csökkenő példányszám ellenére nagy elterjedési területe garantálni látszik a faj jövőjét. Könnyen szelídíthető, ezért (főleg régebben)Iránban és Indiában vadászatra idomították. Kedvelt állatkerti faj; Magyarországon a Győri Állatkertben és a Miskolci Állatkertben látható. Fogságban akár 17 évig is elélhet.

Kellemes olvasgatást és jó szórakozást kívánok!